Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Állást keresek - még mindig

Túl vagyok a napi internetes álláskeresésen. Ma sem tudtam semmit megpályázni, ez már harmadik hete megy. Kezdek megrémülni.

Eltelt már teljes egészében a bűvös fél évecske, mióta elkezdtem az álláskeresést. Az előző bejegyzésem következtében rákattantam az afsz.hu-ra. megállapítom, hogy az is kamu. Konkrétan tudom, hogy jópár betöltött állást még mindig javában hírdetnek. (Telefonon megkérdeztem és már betöltötték).

Egyébként sok állásportálon még a tavalyi évből maradt állások is fellelhetőek. Látszik, hogy van egy rakás állás, odalépsz és kiderül, hogy egy sincs. 

Szintén egy bejegyzésnek köszönhetően, már tényleg megpróbálom csak a profilomba illő állásokat pályázgatni. Ezért aztán sehova nem is tudom beadni az önéletrajzomat. A bejegyzőnek köszönhetően minden pályázatomnál élénken elképzelnem, amint a HR-es munkatárs fröcsögve felháborodik, hogy merészelte ez a banya elküldeni az önéletrajzát, mikor látja, hogy nem neki szól az állás! Lehet már feketelistára is pakoltak a profik!? Gyanítom azt kellene eléképzelni, hogy végre itt egy ideális jelölt! Hiába már nem megy...

Továbbra is fennáll, hogy csak az automatikus visszajelzésre állított állásportáli pályázatoktól érkezik válasz. Ők még alkalomadtán meg is indokolják, hogy miért nem jó a pályázatom, persze szigorú sablonszöveggel.

Magáncégekhez kicsit félek is pályázni, mit kezdenek a személyes adataimmal? Nem adják meg a cégük nevét, de én adjam meg majdnem minden lényeges adatomat? Arról nem is beszélve, hogy egy e-mailt sem képesek írni a fejleményekről. Remélem egyszerűen csak kitörlik a szükségtelen pályázatokat!

Túléltem az augusztus végi uborkaszezont is. 

Árulja már el valaki, hogy állásportálra való regisztrálásnak van értelme? Kapott így már valaki állást? Vagy csak a személyes adataimat szellőztetem a világhálón? 

Az önéletrajzomat is gerillásítottam, persze csak a küldött mailek alapján. Ott is van pénz visszafizetési garancia, de azért nem egyértelmű mire is? Kérdés az, hogy a bruttó 80 e Ft-os állás visszautasítására kiterjed-e? Mert azt is tudom, hogy diplomásan ilyen sok pénz hallatán garantáltan tovább keresném az állást. Még van majdnem 1 évem a GYES-ből szóval az ilyeneket egyenlőre kerülöm. 

A másik, ami fetünt, hogy egy vidéki nyagvárosban képesek diplomás állást bruttó 80 ezerét meghírdetni és még oda is írják, hogy 2-3 év gyakorlat. (Gyanítom 1 év múlva már ezt is elvállalnám! - ha meglenne a gyakorlatom az adott területen.) De most még nem adom fel!!! 

A szörnyecskés portállon megjegyeztem, hogy ügynöki munkát nem vállalok, na azóta már azok sem hívnak! Sőt azóta egyetlen új megtekintésem sem volt. 

A másik kedvencem, valami furcsa ügynöki munka, (amit valahogy sikerült megpályáznom, nem tudom melyik baklövésem volt). Lényeg, hogy menjek Egerbe, egy kocsmába és ott hallgassam meg őket, de azt, hogy miről van szó azt titkolják. Csak két hetente, jön az e-mail, hogy menjek. Nem került már velük kapcsolatba valaki? Csak a kiváncsiság hajt, tutira nem fogok Egerbe utazni megérdeklődni. 

Persze itt helyben is sikerül ügynöki állásokat megpályáznom, egyszerűen nem mindig tudom kiszürni őket, amikor telefonon hívnak rögtön kiderül. A: Én nem tudom miről van szó, de azért a nevét megadja, hogy a tömeges tájékoztatás során rá hivatkozzam. Betűnként diktálja még a keresztnevét is, mert valószínűleg minden pályázó enyhe elmebajjal küzd. Hallatszik, hogy arra törekszik túl ne lépje a 2 percet, mert szinte lecsapja 1:59-nél! B: Így telefonon nem mondhatok semmit, arról, hogy mi is ez az állás, jöjjön személyesen megbeszéljük. Természetesen szám nélkül hívnak. 

Ez most egy elkeseredett írásra sikeredett. Azért gyanítom nem vagyok egyedül!

 

 

 

 

0 Tovább

Álláskeresés - A nagy kudarc

A címmel már el is mondtam mindent!

Magamról: 2 gyermekes vidéken élő anyuka vagyok. Most kívánok visszatérni a munka világába. Egyébként ezen két fontos momentumot nem is említem az életrajzomban, de mégsem kellek senkinek sem. Választ csak onnan kapok, ahol automatikus üzenetküldés van beállítva.

Először is hogyan kezdjünk állást keresni? Gyorsan feltöltöttem önéletrajzaimat véleményem szerint az összes állásportálra. Elküldtem jó sok pályázatot meghírdetett állásokra és regisztráltam nagyobb vállalatoknál is. Szóltam az összes ismerősömnek, ha tudnának valamit - nem tudtak. Tervezem, újra szólok az összes ismerősömnek.

Eredmény: 2 hónap intenzív álláskeresés után kb. 5 ügynöki ajánlat, egy állásportálnak köszönhetően. Kb 5000 Ft-os telefonszámla, (emelt díjas hívásokat intéztek, ami csak - szolgáltató szerint - darabonként 395 Ft-ot ért). Ez arra buzdított, hogy gyorsan letiltassam az emeltdíjas szolgáltatásokat a telefonomról, vegyek egy új kártyát és ne adjam ki a valódi címemet - legalábbis a portálokra feltöltött és az általam nem ismert munkáltatóknak szóló pályázatok esetében. 

A legfontosabb tapasztalat, hogy megtudtam van az ügynöki munkánál lejjebb is: a pénzügyi elemző. Az állás lényege, hogy a téged foglalkoztató ügynöknek kaparod a gesztenyét, hogy te is ügynök lehess találnod kell 10 pont ugyanolyan hülyét, mint te. A legfontosabb fizess 15e Ft-ot az oktatásodért, ami egyébként 27 eFt-ba kerülne, de neked csak most akciós! A legszörnyübb, hogy általam jónak ítélt állásportál is ügynöki tevékenységre keres embereket. Ingyen rájöttem, inkább biztosítási ügynöknek mennék kapásból, ha már dolgozok én lássam hasznát. Persze ez még a jövő zenéje, még van mit ennünk és a hitelre is futja. 

A másik kedvencem az otthonról végezhető számítógépes munka. A kíváncsiságom hajtott, hogy kiderítsem mi is ez. Első körben mindegyik fizettetni akart velem, hogy elmondja ezt a lehetőséget. Legyen elég annyi, nem akartam fizetni, viszont az időmből kitelt és csak kiderült, hogy miről is van szó. Egy com-os címre kell beregisztrálni, és minél több embert magad alá építeni. A pontos cél nem derült ki, mivel az oldalra való beregisztrálást már nem kockáztattam meg. Ugyanez van magyar verzióban is, itt x ezer forintos okatásra kell beszervezni embereket, ebből jön neked a visszaosztott pénz. Persze álláshírdetésnek álcázva gyüjtöd az embereket.

Természetesen a 2 hónap alatt utánanéztem, hogy lehet az önéletrajzot tökéletesíteni, megpróbáltam feleleveníteni angol tudásomat, de a középiskolai némettel nem próbálkozom.

Eljutottam arra a pontra, hogy már több módszert nem tudok kitalálni. Most türelmesen pályázgatom és egy fél év múlva elkezdek izgulni, hogy most már bajban vagyunk. Persze minden közeli ismerős önbizalomat növelendő közölte: Lehetetlen állást találni!

 

Ui: Abban az esetben, ha olvasná valaki, tudom azt mondja menj el takarítani kedves. Lehet, hogy az is meglesz, ha már nem tudunk enni adni a gyerekeknek, de addig is megpróbálok a végzettségemnek megfelelő állást találni.

 

 

18 Tovább

szimrek

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek